Sosem feledem el mikor első szülöttem először maradt ki éjszakára (pedig akkor még nem történtek ily rémségek). Az ablaknál álldogáltam,lestem mikor jön. Párszor hívtam telefonon,de ciki volt neki lerázott. A hasmenéstől a hányingerig mindent produkáltam.
Nekem RÉMÁLOM volt az ő szórakozása.
Persze ez később sem változott. Ők szórakozni mennek,s szerencsére mindig haza is érnek épségben,időben de én RETTEGEK.
Elkísérni őket?? Eléjük,értük menni??? NEM ENGEDIK.S ez valahol érthető is. De a szülők aggodalma is.
Nincs rá jó módszer. Csak a jószerencsében BÍZHATUNK.
Nem tarthatjuk gyermekeinket szeretetünk aranykalitkájában.
pirms 14 gadiem
500
Katalin Dné. Németh, pirms 14 gadiem :
köszke :)